A vizsgázók és környezetük kommunikációja gyorsan megindult a közösségi hálókon, blogokon és a médiában. Facebook-csoport alakult, beindult a civil tiltakozás, önkéntes statisztikai adatgyűjtés, amiről az Átlátszó oktatási blogja is beszámolt. A felzúdulás már az első napon akkora volt, hogy az Oktatási Hivatal azonnal helyesnek látta, hogy önvédő és hárító közleményt adjon ki.
A közlemény érdemi nyilatkozat, állásfoglalás híján leírja, hogyan működik a tételkészítő bizottság, miképp történik a tételsorok lektorálása, sorsolása, és azt, hogy mindezt a munkát kiváló és gyakorlott szakemberek végzik. A konkrét feladat tárgyában értelmezhetetlen, meghatározatlan kategóriákat soroló védelmi pajzsot tart maga elé: „A szóban forgó hanganyag minden tekintetben megfelel a vizsgaleírás előírásainak! (…) Egyik feladat sem követel indokolatlan erőfeszítést a vizsgázótól, és teljes mértékben megfelel a vizsgaleírásnak, miszerint: a vizsga azt méri, hogy képes-e a vizsgázó az értési céloknak, illetve a feladatnak megfelelő stratégiák alkalmazásával a szöveget megérteni, a szöveg autentikus jellegéből adódóan minimális háttérzaj is hallható lehet a felvételen. (Ebben a konkrét vizsgaanyagban ilyen háttérzaj egyáltalán nincs, viszont az első feladat helyszínéből adódóan – mely egy múzeumi terem – egy minimális visszhanghatás hallható.)”
Az „indokolatlan erőfeszítés”, a „megfelelő stratégia”, a „minimális visszhanghatás” szókapcsolatok egy általános követelményrendszer bevezetőjében esetleg leírhatók, az adott problémát tekintve semmilyen tényleges szakmai választ nem jelentenek.
| ||
Ugyanez a közlemény minden további panaszt a kormányhivatalokhoz utal. Teszi ezt úgy, hogy pontosan tudja, a feladat általános megítélésében a kormányhivataloknak nincs semmiféle jogosultságuk. A kormányhivatalok az inkriminált hallás utáni szövegértési feladat értékelésén, elbírálásán azért sem változtathatnak, mert a felháborodást kiváltó feladat minden elemének csak egyetlen jó megoldása van, nevezetesen az adott, elhangzott szó, amelyet a mondatokba be kellett illeszteni. Vagyis a feladat minden elemének elvileg is csak egyfajta megoldása van. A feladat egészének értékelésén pedig csak az illetékes minisztérium, netán az Oktatási Hivatal változtathat.
Az angol emelt szintű érettségin részt vevő több mint 9000 diák úgy kezdte meg a szóbeli érettségit, hogy az inkriminált feladat javítása az eredeti javítókulcsot követte, mintha nem történt volna semmi. A kijavított dolgozatokat az érdekeltek hivatalosan június 3-án tekinthették meg. A fellebbezést a vizsgázók másnap délután 16 óráig küldhették meg az illetékes kormányhivatalnak. A fellebbezésben pontosan fel kell tüntetniük a kérdéses vizsgarészt, a konkrét feladatot, és indokolni kell a pontemelési kérést, ami egyébként azzal a kockázattal is jár, hogy pontemelés helyett további pontlevonás történik, ha az adott kifejtős, esszéfeladatban a felülbíráló esetleg „új” hibára bukkan. Ráadásul a 32 órára szabott határidő önmagában komoly kihívás az érintettek számára, sokakat el is tántorít a cselekvéstől. Itt már nem iskolája védőszárnya alatt cselekszik a vizsgázó. Szaktanára ebben a fellebbezési körben hivatalosan nem járhat el, legfeljebb önkéntes segítséget adhat. Ugyanakkor a teljes feladatot, annak helyességét ebben az eljárásban az érettségiző nem kérdőjelezheti meg.
Végső esetben az oktatási ombudsman egyeztetési eljárást – az összes érdekelt fél meghallgatása után – akkor kezdeményezhet a tárgyban, ha a felek a bírósági eljárás kivételével kimerítettek minden egyéb jogorvoslati lehetőséget.
Mi az igazi baj?
Lehet vitatkozni azon, hogy a feladat maga vagy a vizsgahelyszínek, a CD-lejátszók minősége okozta-e az adott vizsgafeladat nehézségét. Az azonban védhetetlen, hogy az oktatási kormányzat és illetékes hivatala immár az eredmények birtokában a hallgatást választja, miközben az érettségit javító bizottságoktól bekérte a kilencezernél több vizsgázó három hallgatási feladatának feladatokra bontott pontszámát. A számítógépbe napokkal ezelőtt bevihették a bekért adatokat, amelyekből pillanatok alatt elő lehet állítani a megfelelő statisztikákat. Így fehéren-feketén látható a három hallásértési feladatban szerzett pontszámok egymáshoz viszonyított aránya, amiből világos következtetéseket lehet levonni. Mellesleg azt is tudjuk, hogy minden standardizált vizsgánál szabály, hogy egy adott feladatrészben az első feladat – és itt erről van szó – a legkönnyebb, amit fokozatosan nehezülő feladatok követnek, elemi pszichológiai okokból. Esetünkben ez nem így történt.
El kellene és el lehetne ismerni, hogy a feladat tévedés volt. Nem csak a háttérzaj miatt. Egyéb szakmai problémák is voltak vele, a francia kiejtést is követő, többször elhangzó nevektől a pontozási módszertanig, ami szinte elemi szakszerűségi kérdés. Olyan feladatnál, ahol a vizsgázó dolga az egyes elhangzott szó megértése, majd leírása, és a szó nem váltható ki egy szinonimával, vagyis nem a mondat épségének megformálása a feladat, nem lehet a pontozást úgy megállapítani, hogy ha a mondat kihagyott két szavából csak egyet helyettesít be jól a vizsgázó, az nem ér pontot. Ha nem mondat-, hanem szószintet mérünk, akkor minden helyes szó pontot érdemel, és nem történhet meg az, ami most elvileg megtörténhetett, hogy a feladat 50 százalékos teljesítése nulla pontot ér.
Tudjuk, hogy a legjobb szakemberek is tévedhetnek. És ez lehet bocsánatos. Az is realitás, hogy az érettségi vizsgafeladatok a titkossági szabályok miatt nem mérhetők be előzetesen. Az viszont nem bocsánatos, hogy semmilyen érdemi korrekció, sőt válasz sem hangzott el.
Nagy hibát követ el az, aki csak hatalmi és nem szakmai kérdést lát itt, amikor épp ez utóbbiról szól a felhatalmazása. Ez nemcsak hitelvesztéssel jár, de közvetlen kárt is okoz. Megítélésem szerint lenne olyan szakmai álláspont, ami részleges orvoslást biztosítana.
Az angol emelt szintű érettségiről két dolgot általánosan is ki lehet mondani. Az egyik az – és ez a pozitív rész –, hogy sok éve ugyanazok a feladattípusok találhatók benne, ennyiben kiszámítható, lehet rá készülni. A másik viszont az, hogy a feladatsorok nehézségi szintje a kezdetektől fogva meghaladja a középfokú, az egységes európai keretrendszer besorolása szerinti B2, magyar terminusokban mérve középfokú szintet. Sok feladat határozottan C1, felsőfokú tudást mér, aminek megszerzése az általánosan adott középiskolai óraszámok, a kerettantervek és a már beszabályozott tankönyvrendelési lehetőségek mellett nem biztosítható, miközben nagy rá a társadalmi és egyéni igény.
A 2. rész itt olvasható: Egész hegy a gépezetben
